Cseh Tamás emlékére
Belőlünk valaki útra vált
Egy autó nyújtózik a fényes úton, lehúzott ablak, arcomon szikrázó szélcsatorna. Néha énekelni szoktam, neki az ablaknak, neki a belém fúródó tájnak. Néha Cseh Tamást: „Belőlem valaki útra vált, útra a jobbik részem”. Hangosan, szinte keservesen ordítva, felröppenő madaraktól és megugró őzektől kísérve. Apuuuu, fejezd be, szól rám ilyenkor a kislányom, előredugva ártatlan illatú fejét a hátsó ülésről.
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A-
Most hallgatok, „győzni sincs kedvem nélküle, énekelni sincsen”. Minden ág, minden bokor, minden madár megnémult. Se reccsenés, se surranás, se csivitelés. Csak a csend. Nem akarsz énekelni valamit, kérdezi a kislányom. Nem bánom apu, most énekelhetsz. Érzi, hogy befelé mondom a dalt, láthatatlan könnyek között. És nézem az erdőt, hátha vízcsepp lett egy zöld levélen. A jobbik részünket keresem, aki útra vált belőlünk, akit talán még egy villanásra láthatunk egy ágon, egy szarvas pillantásában, egy égszínkék szalagon, amit a jóisten lógat lefelé az égből.
Este ülök odahaza, lecsukott szemű falak között. A telefonommal matatok, neveket pörgetek, próbálom elkerülni, de odaérek: Cseh Tamás. Ha megcsörgetem, nem válaszol, de tudom, hogy egyszer majd visszahív. Akár a jobbik részünk.
Este ülök odahaza, lecsukott szemű falak között. A telefonommal matatok, neveket pörgetek, próbálom elkerülni, de odaérek: Cseh Tamás. Ha megcsörgetem, nem válaszol, de tudom, hogy egyszer majd visszahív. Akár a jobbik részünk.
