Molnár Anikó kalandjai
Mellesleg
Molnár Anikó, pomázi illetőségű magyar állampolgár, mellesleg a Pomázi Polgár című helyi lap egyik rovatának vezetője, mellesleg az egykori Nagy Ő, mellesleg egy Angelo névre hallgató színesbőrű fiatalember egykori fellépő társa egy fűtött hangulatú show műsorban, ahol különböző tornamutatványokkal szórakoztatta az ifjú pár a nagyérdemű publikumot, mellesleg egy hentes barátosnője az utóbbi napokban ismét hallatott magáról.
Ehhez kapcsolódik a másik hírünk is, mivel pontosan a ringatózó éden miatt került válságba rövidke románca hentes barátjával, aki szerfelett unta már, hogy nem az ő bárdjára kíváncsi a bulvár sajtó, sokkal inkább Anikó rengő dagadója érdekli. A Nagy Ő rövid kis kommentjében az alábbi bölcsességgel lepte meg kedves kis hentesét. "Zavarja, hogy a sajtó ennyit foglalkozik velem, de nekem is időbe telt rájönni, hogy miért jó, ha írnak rólam".
Ha bárki mindezekből azt a gonosz következtetést vonná le, hogy Molnár Anikó, - aki egyébként Havas tanár úr könyve szerint Dubaiban egy ottani herceg kis medencés locsi-pocsiján is részt vett - híján van bizonyos szellemi képességekkel, annak figyelmébe ajánlanám, hogy hősnőnk éppen fogyizik, már három kilótól megszabadult, jelenleg a pomázi Sparban már elfér a pénztárgép átjárójánál, szóval a mi kebelcsodánk azzal bíztat valamennyiünket az egészséges életmódra, hogy "előbb ennék meg egy salátát, mint húsz deka tökmagot."
Tök jó.




















